Sosem voltam nagyon édesszájú. De azért ettem minden fajta édességet. Főleg cukrosat. Néha mézeset.

 

Most fordított a helyzet. De ez nem egyik pillanatról a másikra alakult így. Belevetettem magam a mézes “szakirodalomba”. Meg a cukrosba és édesítőszeresbe is. Aztán elkezdtem a mézes webáruházat. Meg nyitottam egy mézes üzletet is.

 

Persze közben tovább “képeztem” magam mézügyileg. Meg cukorügyileg is. A fő téma a mai induló bejegyzésemben ez  utóbbi lesz.

 

Tudtad, hogy a finomított fehér cukor becslések szerint már ezidáig is több kárt okozott az emberiségnek, mint a dohányzás? Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy inkább dohányozzunk, mint csokit együnk. De azért a cigarettás dobozra legalább ráírnak különböző elrettentő dolgokat! (.. hogy mi haszna, persze az más kérdés…) 

 

…egy kis történelem: 

Európában egészen a késő középkorig a méz volt az egyetlen ismert édesítőszer. A változás a keresztes hadjáratok korában kezdődött, amikor a portyázó harcosok először találkoztak az arab országok és India édes étkeivel és italaival. A velencei kereskedők a XII. századtól kezdve a keleti fűszerek mellett a cukorral is kereskedtek, ám tízszer annyiba került, mint a méz, és így sokáig rendkívüli értéknek, orvosságnak tekintették.

A keresett édesí­tőszer akkor terjedhetett csak el nagyobb mértékben, amikor az európaiaknak több gyarmati ültetvényükön is sikerült cukor­nádat termeszteniük. A cukor azonban továbbra is olyan drága volt, hogy fo­gyasztása elsősorban a nemesség és a gazdagabb polgárság kiváltságai közé tar­tozott.

Az arisztokrata udvarok és a fényűző polgárok cukorfogyasztása döntő módon befolyásolta Európa kulturális fejlődését. A francia királyi udvarban elterjedt szokás szerint a cukorral édesített kávéhoz, teához édes süteményeket is kínáltak.  A desszerttel végződő lako­mák ma is megszokott menüje is ebben a korban alakult ki. A marcipán, az édesség, a fagylalt és a likőr mintegy háromszáz esztendővel ezelőtt keletkezett, jó ideig csak a gazdagok kiváltságaként. A felsőbb rétegek konyhájából a XVI. század végére gyakorlatilag eltűnt a méz.

Mivel a nádcukor egyre drágább lett, más növényekből is megpróbáltak cukrot előállítani. A XVIII. század közepe táján végül sikerült cukorrépából is cukrot kinyerni. Et­től kezdve töretlen volt a cukor diadalme­nete. Mivel a XIX. század végére a techni­ka fejlődésének köszönhetően lehetővé vált az ipari méretű, olcsó cukor-előállítás, egyre szélesebb réteg engedhette meg magának a népszerű édesítőszer hasz­nálatát.

A cukor tehát luxusportékából népszerű, hozzáférhető élvezeti cikké vált. A németek a XVIII. század végén fejenként körülbelül évi 1 kg cukrot fogyasztottak.  A jelenlegi éves cukorfogyasztásunk fejenkénti átlaga ~40 kg.  Ez mintegy 45 kockacukornak felel meg naponta. A mézfogyasztás ezzel szemben az utóbbi időben állítólag már mintegy évi 0,6…0,7 kg fejenként. Cirka hetvened része!!!!!!

Ezen kis bevezető mese után a következő bejegyzésem már akár sokkoló is lehet egyesek számára….

Hogyan készül a cukor és mit okoz?  >>> folyt. köv. kattints ide <<<.