(…rendhagyó bejegyzés…)

A gyógyteákat évezredek óta használja az emberiség. Ugyanúgy, ahogy a mézet. Mindkettőt egészsége megőrzésére, gyógyításra, vagy akár csak mert finom.

A gyógyfüvekről és teákról már nagyon sok könyvet írtak. Többet, mint a mézről. A kettőről együtt viszont nem találtam átfogó tudásanyagot. Sőt mondhatni semmilyet.

Ezért fontos elhatározásra jutottam a múlt évben. Megírom az újabb könyvemet. Kicsit korábbra szántam, de az „égiek” úgy látták, most jött el az ideje.

Az első könyvem címe: Mézes-élet. Egy  sorozat első része. Azért sorozat, mert úgy döntöttem, évente megírok egy könyvet, egy mézhez kapcsolható témáról. A Mézes-élet sorozat (mert ez lesz a sorozat címe is) 2. része, vagyis az áprilisban megjelenő könyv  a gyógyteák, mézek és egyéb méhterméket kapcsolatáról és kapcsolhatóságáról szól.

Mi ebben a különleges? –kérdezhetnétek. Hiszen a mézkedvelőknél természetes, hogy a teába is mézet tesznek. . Ráadásul ez a leggyakoribb mézfogyasztási forma is. A teaivók viszont nagyrészt cukorral ízesítenek, ha ízesítenek.

Hogy mi ebben a tea-méz kapcsolatban a különleges, azt az új könyvemből biztosan megtudatod! Garantáltan leesik az állad néhány a könyvben leírt dologtól, de lesznek „aha” élményeid is. Ami még lényeges: ez nem egy „egyszerelolvasom”  könyv lesz.  Saját magad, családod és ismerőseid egészségi állapotától függően akár hetente, néha naponta belekukkanthatsz. Érdemes lesz.

De addig is minden új könyvem után  érdeklődőnek küldök időközönként a könyv készüléséről és egy kicsit konkrétabb tartalmáról részleteket, infókat.

Mindent megtudhatsz a készülő könyvről, amit  tudni érdemes, ha ide kattintasz.

Egyébként a második leggyakoribb mézfogyasztási forma a vajas-mézes kenyér/kalács. Erről (egyenlőre?) nem tervezek könyvet írni… 🙂

Vannak jobb ötleteim.